Ugrás a tartalomra

POLGÁRMESTERI TÁJÉKOZTATÓ

Tisztelt Balsai Lakók ! Tisztelt Nyaralók!

Júliusban módunkban áll fellélegezni a Covid- járvány harmadik hulláma lecsengését követően. Polgármesterként azt gondolom, hogy bár Balsán a beoltottak száma nem kevés, oda kell figyeljünk a járvány esetleges negyedik hulláma miatt, hogyan is alakítjuk az itt élők, az Önök érdekében a település életét, rendezvényeit. Balsa lakosságának egy nagy része 65 éven felüli szépkorú, úgy gondolom, amikor tervezünk ezt mindenképpen figyelembe kell vennünk. Mindemellett nagyon fontos tényező önkormányzatunk pénzügyi helyzete is, mire telik és mik az előrébb való teendők.

A veszélyhelyzet ideje alatt sok döntést hoztam, mint településvezető,amely a jelenlegi nehezebb időszakon átsegítheti falunkat, viszonylag nyugodt, stabil gazdálkodást eredményezhetett ezen időszak alatt. A lakosság felé nagyon fontosnak tartottam, a palánták évente hagyományosan már megszokott átadását, a diámunkások alkalmazását a faluban július-augusztusban .

A Magyar Falu Programjain belül 2020-as évben elnyert pályázatok közül 4 folyamatban lévő pályázat van megvalósítás alatt. Útkarbantartó eszközöket, homlokrakodót és egy komolyabb fűnyírót és az ezekez szállító utánfutót sikerült beszereznie önkormányzatunknak. Problémalént fogalmazódott meg a régi házak sorsa, ezek közül pályázati támogatás segítségével sikerül két ingatlant megvásárolnia az önkormányzatnak a Pozsonyi, illetve a Csáki úton.

Az útépítések terén is megújulást érzekelhetnek a Petőfi, Kossuth és Szabadkai utcán élő lakosok. Végre sok év után ez az ígéret is megvalósulhatott, több éven át benyújtott pályázatokat követően.

A Meseház Óvodában a nyáron megkezdődik várhatóan a tornaszoba bővítése, amelyhez a modern, mozgáskultúrát fejlesztő játékok, eszközök már beszerzésre kerültek.

A Magyar Falu program keretein belül Önkormányzati temetők infrastruktúrális fejlesztése kapcsán 2021-ben elnyertünk különálló 40 férőhelyes Urnafal építésére 3.209.569 Ft-ot, az új ravatalozó területén. Ez is megvalósulhat még ez évben.

A stabil pénzügyi helyzetünk fenntartása érdekében Rendkívüli Működési Támogatásra nyújtott be kérelmet Balsa Község Önkormányzata, amelynek döntése még a jövőben várható.

A rendezvényeinkkel kapcsolatban tájékoztatom az itt élő lakosságot és nyaralókat,hogy a Tisza-parton nem kerül megrendezésre július 3. hetének szombatján rendezvény, ennek előfeltételei semmilyen tekintetben nem állnak rendelkezésre. Az elmúlt két évben a Covid-járvány időszakában maximálisan leterheltek voltak azok az emberek, akik eddig felajánlották segítségüket . Forrás sem áll rendelkezésre jelen helyzetet figyelembe véve, az elkövetkező időszakban még nagyösszegű hitel visszafizetésének kell eleget tennie a balsai önkormányzatnak a hitelintézet felé.

Kulturális területen Balsán október közepén szüreti napot szervezünk a fő téren helyi civil szervezeti támogatással, ott reméljük találkozhatunk! Addig is mint Tisza-parti település polgármestere ajánlom, hogy minél több időt töltsenek a szabadban,amelyhez Balsa és környékének kedvezőek az adottságai. Sétáljanak, horgásszanak, kerékpározzanak, ha tehetik kapcsolódjanak ki aktívan. A Balsát székhelyül választó Tisza-Rétköz Horgászegyesület jóvoltából nap-mint nap helyben is hozzájuthatnak horgászjegyhez a Bodrogra, Tiszára, Lónyai csatornára .

2021-ben nem adtunk ki Balsai Híradót, most július –augusztusban az első félév történéseiről bővebb kiadás kerül a házakba.

Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy a Tiszaberceli Közös Önkormányzati Hivatal Balsai Kirendeltségén az igazgatási szünet 2021. július 15-től-augusztus 15-ig tart. A zavartalan feladatellátást és ügymenetet a dolgozók az ügyelet útján biztosítják. Amennyiben írásban fordulnak hozzánk: onkormanyzatbalsa@gmail.com -e-mail címre küldhetik leveleiket. 

Intézményeink is a megszokott rendben működnek, a Meseház Óvoda és a Balsai Önkormányzat Konyhája is. (686 Ft –ért napi menüt lehet rendelni, előzetes egyeztetés alapján 06 42/706-263)

Tisztelt Itt Élők! 

Önkormányzatunk lehetőségeinek figyelembe vételével szépítí falunkat! Azonban szeretném felhívni az Önök figyelmét is,hogy, kertjeiket, illetve házuk előtt tegyék rendbe a területet,hiszen a rendezett porta képe sokkal szebben mutat és Önök is jobban érezhetik magukat! Augusztusban polgármesteri levelek kerülnek kiküldésre a gazos,rendezetlen és elhagyatott ingatlanok tekintetében, mert szép falut csak együttes tenni akarással lehet létrehozni. Kis lépésekkel és odafigyeléssel pár éven belül a falukép is jobb irányba változhat! 

Kívánok mindannyiuknak szép nyarat!

Somogyi Szilvia
Balsa Község Polgármestere